A Magyar Köztársaság Kormányának

Nyilatkozata

a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság
között a Gabcikovo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer
megvalósításáról és üzemeltetéséről
az 1977. év szeptember hó 16. napján Budapesten aláírt Szerződés

megszüntetéséről

A Magyar Köztársaság Kormánya a Magyar Országgyûlés 1992. március 24-én hozott határozatában foglalt felhatalmazása alapján a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között a Gabcikovo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megvalósításáról és üzemeltetéséről az 1977. év szeptember hó 16. napján Budapesten aláírt és az 1983. év október hó 10. napján Prágában elfogadott Jegyzőkönyvvel módosított Szerződést, valamint a hozzá csatlakozó Mellékletben felsorolt egyezményeket és megállapodásokat a nemzetközi jog irányadó szabályai szerint 1992. május 25-i hatállyal megszünteti.

A Magyar Köztársaság Kormánya erre a lépésre az alábbi főbb indokok alapján kényszerült:

- A magyar fél nem egyezhet bele, hogy a szakmai-közvéleményi kontroll nélkül tervezett erőmûrendszer mûködésének következményei a térség lakosságát sújtsák, hogy visszafordíthatatlanul károsodjanak a térség ökológiai-környezeti értékei, mindenekelőtt a több millió ember létfenntartását biztosító jelenlegi és potenciális ivóvízkészletek, hogy degradáció, esetenként kipusztulás fenyegesse a térség növény- és állatvilágát, hogy súlyosan károsodjanak az egyedülálló tájképi értékek, valamint hogy a kutatási-tervezési hiányosságok folytán nem megfelelő stabilitású töltések közvetlen katasztrófával fenyegessék a térségben élőket.

- A Magyar Köztársaság Kormánya elfogadhatatlannak tartja, hogy a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Kormánya az ún. ideiglenes megoldás építkezéseit folytatja, és ezzel lényegileg ugyanolyan súlyos veszélyt okoz, mint amilyen a bősi erőmû eredeti tervek szerinti megvalósítása esetén állna elő. Ezzel a magatartásával a cseh-szlovák fél - a magyar fél erőfeszítései ellenére - lehetetlenné tette, hogy az Európai Közösségek szakértőivel kiegészített három oldalú szakmai bizottság elkezdje munkáját.

- A magyar fél megítélése szerint az ún. ideiglenes megoldás számos nemzetközi egyezmény sérelmét, és a Duna elterelése folytán a magyar területi integritás megsértését jelenti.

I.

A SZERZŐDÉS MEGSZÜNTETÉSÉNEK ELŐZMÉNYEI

A szerződés előzményei

1. A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánybizottságai 1963. áprilisában megállapodtak, hogy közös beruházási programot dolgoznak ki a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer létesítésére. A program végleges tervezete 1973-ban készült el. A beruházási programot a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya 1974. januári határozatával, a Magyar Népköztársaság kormánya 1974. februári határozatával fogadta el, egyúttal engedélyezték a beruházás előkészítését. A felek a megvalósítás érdekében ún. Közös Egyezményes Terv kidolgozásához kezdtek, ezt 1976. május 6-án kormányközi egyezmény rangjára emelték.

A Közös Egyezményes Terv szerint a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megvalósításának célja az érintett Duna-szakasz komplex hasznosítása
  - villamosenergia termelés,
  - a nemzetközi hajózás,
  - a vízgazdálkodás,
  - a kapcsolódó területek gazdasági fejlődése
érdekében.

A Közös Egyezményes Terv megállapítása szerint ugyan a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer által termelhető energia a két ország igényeinek csak kis hányadát elégíti ki, azonban mint csúcsüzemben dolgozó napi tározós erőmû, üzemviteli szempontból jelentős szerepet tölthet be.

Mivel már régóta ismert volt, hogy a síkvidéki folyami tározós erőmû mûködése jelentős ökológiai következményekkel jár, a Közös Egyezményes Tervben is szerepel a Vízlépcsőrendszer által a környezetre gyakorolt hatás komplex vizsgálatának szükségessége. A Közös Egyezményes Tervre vonatkozó kormányközi egyezmény értelmében ennek a feladatnak az elvégzéséért egyedül a csehszlovák fél volt a felelős.

A szerződés keletkezése és módosítása

2. A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnökei 1977. szeptember hó 16-án Budapesten írták alá az államközi szerződést a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megvalósításáról és üzemeltetéséről. A megerősítő okiratokat 1978. június hó 30. napján Prágában cserélték ki. A szerződéssel együtt a felek Megállapodást kötöttek a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építése során történő kölcsönös segítségnyújtásról. Ez a Megállapodás részletezi a megvalósítás ütemtervét, az egymástól átvállalt munkákat és a termelt villamos energiából történő részesedést 1989-ig. A szerződő felek kötelezettséget vállaltak arra, hogy az energiatermelő berendezéseket 1986-1990. között helyezik üzembe.

3. Az 1977. évi államközi szerződés megkötését követően - a mindkét országban jelentkező gazdasági nehézségek hatására - 1981-ben a két fél között kormányközi tárgyalások kezdődtek a közös beruházás jelentős időbeli elhalasztásáról, esetleges elhagyásáról. A szerződő felek végül - a Prágában 1983. év október hó 10. napján aláírt Jegyzőkönyvvel - módosították az 1977. évi államközi szerződést; az energiatermelő berendezések üzembehelyezésének öt évvel történő elhalasztásáról döntöttek. Ennek megfelelően Jegyzőkönyvet írtak alá a kölcsönös segítségnyújtásról szóló Megállapodás módosításáról is, eszerint az építési munkák befejezésének határidejét 1995-ben állapították meg. E Megállapodás módosítására még egy ízben sor került, 1989. február hó 6. napján Budapesten. Eszerint az építési munkák befejezésének határidejét 1994-ben állapították meg. A kölcsönös segítségnyújtásról szóló Megállapodás ez utóbbi módosítása azonban nem jelentette az 1977. évi államközi szerződés módosítását.

4. A program és a tervek készítésének évei alatt a világban egyre inkább a figyelem középpontjába került a környezeti-természeti értékek megóvásának szükségessége. Ez mindenekelőtt az ENSZ 1972. évi stockholmi Környezetvédelmi konferenciáján elfogadott Nyilatkozat, az ENSZ Közgyûlése által 1982-ben elfogadott Természeti Világkarta, valamint az ENSZ Környezet és Fejlődés Világbizottságának 'Bruntland jelentés' néven ismeretté vált dokumentumában fejeződött ki. A világban végbemenő szemléletváltozás a környezeti és más, pénzben nem kifejezhető javak felértékelődését hozta magával, a természeti erőforrásokkal való gazdálkodás alapelveként megfogalmazott 'fenntartható fejlődés elvének' elfogadásával. Ezzel párhuzamosan csökkent az alacsony energiahatékonyságú, nyersanyagpazarló termelési eljárások presztizse, maga után vonva az energiatermelési koncepciók átértékelését is. A szemléletváltozás a magyar társadalomban - az érlelődő rendszerváltoztatás korszakában - a környezettudat általánossá válásával, a tág értelemben vett ökológia elsődlegességének elismerésével járt. Ez vezetett a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel megvalósítandó célok átértékeléséhez is.

5. A Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer koncepciójának 1981-ben kezdődő közös felülvizsgálatakor merült fel Magyarországon a környezeti hatások tudományos igényû vizsgálatának szükségessége. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának felkérésére a Magyar Tudományos Akadémia alkalmi bizottságot hozott létre a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos tudományosan vitatott kérdések vizsgálatára.

A Magyar Tudományos Akadémia alkalmi bizottságának - mûszaki, mezőgazdasági, vízépítési, közlekedési, közgazdasági, környezeti és településfejlesztési problémák vizsgálata alapján készült - jelentését az Akadémia Elnöksége 1983. decemberi állásfoglalásában hagyta jóvá. Az állásfoglalás szerint "az Egyezményes Terv a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer ökológiai hatásaival és következményeivel átfogóan nem foglalkozott. Nem készült olyan felmérés, amelyben e fontos témakör mûszaki, ökológiai, ökonómiai és ezzel összefüggő kockázati kapcsolatait egy rendszerben és kölcsönhatásaiban vizsgálták volna. A felsorolt és fel nem sorolt tényezők együttes számbavétele alapján a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége a beruházás jelentős időbeli elhalasztását, az indokolt tartalmi változások érvényesítését, de leginkább annak leállítását tartja indokoltnak." Az akkori politikai viszonyokra jellemző módon azonban az állásfoglalást az állami és pártvezetés teljesen figyelmen kívül hagyta, sőt az abban foglaltakat nem engedte nyilvánosságra hozni.

6. A 80-as évek közepére véglegessé vált, hogy a nagymarosi vízlépcső megépítése gazdasági és mûszaki okokból meghaladja a magyar beruházók lehetőségeit. Ezért 1986-ban a magyar központi beruházó speciális hitelkonstrukcióban magánjogi megállapodást kötött egy osztrák vállalattal az építkezés kivitelezésére. Túlnyomórészt osztrák vállalkozók építették - osztrák bankkölcsönből - a dunakiliti duzzasztómûvet, míg az alvízcsatorna kotrási munkáira egy jugoszláv céggel kötött magánjogi szerződést a magyar központi beruházó.

Az építkezés felfüggesztésének előzményei

7. A nagymarosi építkezés megindulásakor a Magyar Országgyûlés tájékozódni kívánt a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerről és a vitatott ökológiai-környezeti kérdésekről. A kormány beszámolóját követően, az Országgyûlés 1988. október 7-én hozott határozatában az építkezés folytatását szigorú környezetvédelmi feltételek betartásához kötötte: "Az ökológiai kockázatokat a minimumra kell mérsékelni, ezért mind a beruházás, mind az üzemvitel során az ökológiai érdekeknek meg kell előzniük az ökonómia érdekeit. Az üzemeltetés alapelveként ki kell mondani, hogy a Duna vizének minősége nem romolhat, a csúcsrajáratásos üzem a rendszer környezeti kockázatoktól mentes mûködtetéséhez mindkét oldalon szükséges szennyvíztisztító mûvek létesítése után kezdődjön el."

8. Az Országgyûlés határozatával összhangban az 1988/89-es évek fordulóján folytatódott a felülvizsgálat. A szakértők a 70-es évek előkészítő tevékenységének számos súlyos hiányosságát tárták fel, így a létesítmények tervezéséhez szükséges földtani, szeizmológiai kutatások elmaradását, a hidrogeológiai modell megalkotásának, a hidrobiológiai, vízminőségi vizsgálatoknak a hiányát. Az alaposabb vizsgálatokhoz szükséges idő biztosítása miatt a visszafordíthatatlan lépések megkezdésének elhalasztása vált szükségessé. Ezt javasolta egyébként 1989. márciusában a magyar kormány felkérésére véleményt adó, Egyesült Államok-beli 'Ecologia' (University of Massachusetts) szakértőiből álló testület is.

Az építkezés felfüggesztése

9. A magyar kormány 1989. május 13-án felfüggesztette a nagymarosi építkezést. A felfüggesztés okairól a magyar miniszterelnök néhány nappal később, május 24-én tájékoztatta a csehszlovák kormányfőt, javasolva a felmerült problémák további vizsgálatát azzal, hogy a két félnek közösen kellene feltárnia a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer mûködéséhez kötődő ökológiai kockázatokat.

10. A Magyar Országgyûlés 1989. június 2-án jóváhagyta a kormány május 13-i határozatát, és kimondta, hogy a "beruházás feltételeiről és következményeiről újabb vizsgálatokatokat tart szükségesnek". Egyúttal felhatalmazta a kormányt, hogy amennyiben "a felfüggesztés ideje alatt végzett vizsgálatok megállapításai ezt szükségessé teszik, előzetes tárgyalásokat folytasson a csehszlovák szerződő féllel az államközi szerződés módosításának feltételeiről, valamint lehetséges következményeiről."

11. A magyar fél 1989. június 26-án diplomáciai úton átadta a felfüggesztéshez vezető szakmai-tudományos indokokról a Magyar Tudományos Akadémia ad hoc bizottságának 1989. júniusi összefoglalóját. A csehszlovák kormánymeghatalmazott erről készített értékelését - amelyben nagyrészt megalapozatlannak ítélte a magyar anyagot - július 14-én adták át a magyar félnek. (Megjegyzendő, hogy az elmúlt három esztendőben a csehszlovák kormány összesen két írásos szakmai elemzést juttatott el a magyar félhez; a másik dokumentumot 1991. júliusában adták át.)

1989. július 17-19-én magyar-csehszlovák szakértői tanácskozást tartottak Budapesten ökológia-hidrológia, földtan-szeizmológia és talajismeret-mezőgazdasági termesztés témakörökben. A jegyzőkönyv tanúsága szerint a résztvevők egyetértettek abban, hogy a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer nagy jelentőségû beavatkozás a természetbe, amely felbecsülhetetlen ökológiai értékeket is érint. Egyetértés volt az ivóvízkészletek megőrzésének fontosságában is: "Az érintett Duna-teraszból a zavartalan ivóvízellátás létfontosságú; Magyarországon már ma 3 millió (távlatilag 5 millió), Csehszlovákiában a későbbiekben 5 millió ember vízellátásáról van szó." A két ország szakértői közötti különbség az értékek megőrzésének módjában mutatkozott: a csehszlovák szakértők szerint ehhez utólagos mûszaki beavatkozások elegendőek, míg a magyar szakértők szerint nem.

Ugyanez az egyetértés és különbözőség jellemezte a Pozsonyban szeptember 25-27-én tartott szakértői tanácskozást. A közösen elfogadott nyilatkozat megállapította: "A felszín alatti vízkészletek minőségét a lakossági vízellátás céljára feltétlenül meg kell őrizni. Minden szükséges intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy ne veszélyeztessék a Duna vizének természetes öntisztító képességét." Ugyanakkor a magyar szakértők különvéleményben rögzítették: "Nem értünk egyet a csehszlovák delegációnak azzal a véleményével, hogy a felvetett problémák többsége a vízlépcsőrendszer megépítése és különösen a dunakiliti-hrusovi tározó feltöltése után vizsgálható és megoldható. Számos esetben még a megoldási alternatívák köre sem határozható meg, és ezért rendkívül kockázatosnak ítéljük meg a természetben végzendő 1:1 léptékû 'kísérletezést'. Bizonyítottnak tekintjük, hogy a dunakiliti-hrusovi tározó megépítése esetén a trofitási viszonyok kedvezőtlen változása következik be, amelyet az alga-biomassza megtöbbszöröződése jellemez."

12. 1989. július 20-án a Budapesten újabb kormányfői találkozót tartottak. Ezen a magyar miniszterelnök bejelentette a nagymarosi építkezés felfüggesztésének meghosszabbítását 1989. október 31-ig, valamint ugyaneddig az időpontig a dunakiliti építkezés felfüggesztését is. A vizsgálatok ugyanis azt jelezték, hogy a csúcsrajáratásra tervezett, de alapüzemben már feleslegessé váló dunakiliti tározó a folyamatos üzemben is nagyméretû környezeti kockázatokat jelent. A magyar miniszterelnök a közös felülvizsgálatra alternatívákat terjesztett elő: a munkálatok közös felfüggesztését 1 évre, illetve 3-5 év időtartamra javasolta. A lehetséges megoldások között már szerepelt a vízlépcsőrendszer végleges elhagyása is.

A csehszlovák fél 1989. július 25-én aide memoire-ban, majd augusztus 18-án diplomáciai jegyzékben elutasította a magyar javaslatokat. Ugyanezt tartalmazta a csehszlovák kormányfő 1989. augusztus 31-én kelt levele is, amelyben jelezte az ún. pótlólagos, ideiglenes mûszaki megoldás megvalósításának - azaz a Duna egyoldalú elterelésének - szándékát, amennyiben a magyar fél véglegesen vagy hosszabb időre felfüggeszti a vízlépcsőrendszer építési munkálatait.

A magyar kormányfő 1989. október 4-én kelt válaszlevelében tiltakozott a mûszaki pótmegoldás terve ellen, kifejtette, hogy ez nem egyeztethető össze a nemzetközi jog előírásaival. Egyben jelezte, hogy a szakértői elemzések eredményei alapján a magyar kormány a csúcsrajáratás, következésképpen a nagymarosi erőmû elhagyásának javaslatával az államközi szerződés módosítását fogja kezdeményezni.

A kormányfők újabb találkozóján, 1989. október 26-án Pozsonyban sem közeledtek az álláspontok. A csehszlovák kormányfő ismét kilátásba helyezte a mûszaki pótmegoldás alkalmazását, ami ellen a magyar miniszterelnök tiltakozott. Hangsúlyozta, hogy a két állam magatartását nemcsak az 1977. évi államközi szerződés határozza meg, hanem az általános környezetvédelmi jog normái is. A nemzetközi jog az ökológiai veszélyek észlelése esetén mindkét féltől megköveteli a munkálatok felfüggesztését, tárgyalások folytatását és a szerződés olyan tartalmú módosítását, amely az ökológiai hatásokat elviselhető szinten tartja.

13. A Magyar Országgyûlés - a felfüggesztés ideje alatt végzett szakmai-tudományos vizsgálatok eredményeivel foglalkozó kormánybeszámoló alapján -1989. október 31-én a csúcsrajáratás, következésképpen a nagymarosi erőmû végleges elhagyása mellett foglalt állást. A bősi erőmû üzembehelyezését megelőzően az ökológiai kockázatok további vizsgálatát és ökológiai garanciarendszerről szóló kormányközi egyezmény megkötését tartotta szükségesnek. Felhatalmazta a kormányt, hogy ilyen értelmû szerződésmódosító javaslatot tegyen a csehszlovák félnek. A magyar külügyminisztérium november 3-án diplomáciai jegyzékben jelezte a szerződés módosításának szándékát; a javaslatot 1989. november 30-án diplomáciai jegyzék mellékleteként adta át a magyar fél. A szerződésmódosító ajánlatra a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormánya soha nem válaszolt.

14. Ami az osztrák és a jugoszláv vállalatok által végzett munkákat illeti, az ezekre vonatkozó magánjogi szerződéseket 1989. novemberében, illetve 1990. júniusában felbontották, s a felek utóbb megállapodtak a felbontás anyagi következményei felől is.

15. A magyar kormány azt remélte, hogy az új prágai kormányzat a történelmi változások után - összhangban az új vezető személyiségeknek a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszert elítélő korábbi nyilatkozataival - más álláspontot foglal majd el a vitatott kérdésekben. Ezért a magyar miniszterelnök 1990. január 10-én kelt levelében már nem javasolta a magyar szerződésmódosító javaslat tételes tárgyalását. Ehelyett közös vizsgálatokat indítványozott a bősi vízlépcső ökológiai hatásainak feltárására. Közölte, hogy a magyar fél a vizsgálatok idejére minden építési munkát felfüggeszt, és ugyanezt "ajánlja figyelmébe" partnerének is. Kifejtette, hogy kívánatos lenne, ha a két országban megtartandó szabad választások után, az új kormányok hoznák meg a végleges döntést. A csehszlovák miniszterelnök februári válaszlevelében elutasította a magyar javaslatokat. A magyar miniszterelnök 1990. március 6-án kelt újabb levelében sajnálatát fejezte ki, amiért a csehszlovák fél nem hajlandó a közös vizsgálatokra, és még határozottabban javasolta a csehszlovák oldalon folyó munkálatok felfüggesztését.

Az 1977. évi államközi szerződésről az 1991-1992. években
folytatott kormányzati tárgyalások

16. A rendszerváltozást követően, az 1990. május 22-én nyilvánosságra hozott kormányprogram szerint "a kormány - tekintettel a szakelemzésekre - a Dunai Vízlépcső felépítését nem tartja helyesnek. Mielőbb tárgyalást kezdeményez az újonnan megválasztandó csehszlovák kormánnyal a helyreállításról és az okozott károk közös viseléséről." A kormánymeghatalmazottak 1990. május 31-én Győrben tartott találkozóján a magyar kormánymeghatalmazott átadta a kormányprogram Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel foglalkozó részeit partnerének.

17. A mindkét országban végbement rendszerváltozást követően a kormányközi tárgyalások 1991. áprilisában kezdődtek újra. Ezt megelőzően, a kormánymeghatalmazottak 1991. január 9-i pozsonyi tárgyalásán a magyar fél - cseh-szlovák kérésre - átadta a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer ökológiai-környezeti kockázatairól - a Magyar Tudományos Akadémia szakértői által 1990. decemberében - készített összefoglalást, valamint a World Wide Fund for Nature szakértőcsoportjának - a magyar kormány felkérésére még 1989. nyarán készített - tanulmányát.

18. A Magyar Országgyûlés 1991. április 16-án hozott határozatában felhatalmazta a kormányt, hogy a cseh-szlovák kormánnyal folytasson tárgyalásokat az 1977. évi államközi szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséről, valamint a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer meg nem építéséből származó következmények rendezése céljából - az ökológiai szempontok elsődlegességének érvényrejuttatásával - új szerződés megkötéséről.

19. 1991. április 22-én a felek kormányközi tárgyalást folytattak, amelyen kölcsönösen ismertették kormányaik hivatalos álláspontját. Ezek jelentősen eltértek egymástól. A magyar fél az emberek és közösségeik természeti életfeltételeinek védelméből és a két nép természetes kapcsolatainak, barátságának és együttmûködésének őrzéséből indult ki. Kifejtette, hogy az építkezések felfüggesztése óta eltelt időben nagyfokú bizonyosságot nyert: a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer üzemeltetése visszafordíthatatlan, káros ökológiai folyamatokat indítana el, amelyek mindkét ország területén súlyos környezeti következményekkel járnának. Mindkét nép érdekét szolgálná az 1977. évi szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetése. A magyar fél új szerződés megkötésére tett javaslatot a térség ökológiai rehabilitációja, az ivóvíz védelme, valamint az árvízvédelem és a hajózás fejlesztése érdekében. A magyar fél kérte, hogy az új szerződés létrehozásáig minden további építkezést közös elhatározással függesszenek fel. Írásban átadta a Magyar Tudományos Akadémiának a bősi erőmû ökológiai-környezeti hatásait összegző véleményét, valamint az új szerződés főbb elemeit rögzítő tervezetet és egy környezetbarát energetikai együttmûködésre irányuló javaslatot.

A cseh-szlovák fél - elismerve az ökológiai szempontok fontosságát - hangsúlyozta elszántságát az építkezés eredeti szerződés szerinti befejezésére. A környezeti hatásokat pótlólagos mûszaki beavatkozásokkal elháríthatónak ítélve, közös munkacsoportok létrehozását javasolta az eltérően megítélt kérdések vizsgálatára. Nem látott azonban lehetőséget a munkálatok felfüggesztésére, indokként hozva fel a bősi erőmû magas fokú, 90 %-osnak ítélt készültségét. A cseh-szlovák fél írásos dokumentumot nem terjesztett elő.

A tárgyaláson a felek megállapodtak, hogy tájékoztatni fogják országaik parlamentjeit és kormányait az elhangzottakról. Egyetértés volt abban, hogy a tudományos akadémiák - régebb óta létező együttmûködésük keretében - folytassák a problémakörrel kapcsolatos vizsgálódásaikat. Mindkét fél szükségesnek tartotta a tárgyalások folytatását.

20. A következő tárgyalásra 1991. július 15-én Pozsonyban került sor. Itt a magyar fél megismételte az ökológiai-környezeti szempontok elsődlegességén alapuló álláspontját. A tárgyalást megelőzően a cseh-szlovák fél átadta a tárgyalódelegáció vezetőjének álláspontját a Magyar Tudományos Akadémia összefoglalójáról, eszerint a felsorolt veszélyek mûszaki beavatkozásokkal megszüntethetők. Ezzel kapcsolatban a magyar fél megállapította, hogy a cseh-szlovák megítélés nem vesz tudomást a hosszú távon jelentkező ökológiai hatásokról, így a felszín alatti ivóvízkészlet - amely Közép-Európa legnagyobb potenciális vízkészlete - kockáztatásáról. A magyar szakértők előtt nem ismeretes olyan cseh-szlovák szakértői anyag, mely bizonyítaná, hogy hosszú távon nem keletkeznek ökológiai károk.

A cseh-szlovák fél ezúttal is kifejezte a bősi erőmû üzembehelyezéséhez való ragaszkodását. Jelezte, hogy elegendőnek tartja a meglévő vizsgálati eredményeket a bősi erőmû különféle variánsok szerinti üzembehelyezése esetén a hatások megítélésére. Javaslatot tett három oldalú (magyar, cseh-szlovák, valamint EK szakértőkből álló) szakmai vizsgálóbizottság felállítására, mely néhány hónap alatt javaslatot tehetne a kormányoknak a bősi erőmû valamilyen mûszaki megoldás szerinti üzembehelyezésére. Jelezte, hogy a megegyezés hiánya esetén felvetődik az egyoldalú megoldás lehetősége, a bősi erőmû üzembehelyezése kizárólag cseh-szlovák területen megvalósított munkálatok révén. A magyar fél kifejtette, hogy ez a megoldás, ami a Duna egyoldalú elterelésével járna, a magyar területi integritás és a nemzetközi jog durva megsértése lenne. A magyar fél az ökológiai kockázatok feltárásához kétoldalú (magyar, cseh-szlovák) bizottságra tett javaslatot, a cseh-szlovák területen folyó építési munkák egyidejû leállítását kérve.

21. Az 1991. december hó 2-án Budapesten tartott kormányközi tárgyaláson a delegációk egyetértettek abban, hogy a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer ügye összetett szakmai-tudományos kérdés, és a problémakör áttekintésére indokolt közös szakmai bizottság alakítása. A bizottság feladataira és mandátumára mindkét fél előzetesen javaslatot készített. A magyar fél elfogadta azt a cseh-szlovák javaslatot, hogy a szakmai bizottság egészüljön ki egy harmadik fél, az Európai Közösségek szakértőivel. Kijelentette ugyanakkor, hogy a szakmai bizottság munkájának az volna a célja, hogy megalapozott közös döntés szülessen, így a szakmai bizottság tevékenységének csak akkor van értelme, ha a vizsgálatok végzése közben a cseh-szlovák fél nem végez olyan munkálatokat, amelyek a Duna elterelését is magába foglaló ún. ideiglenes megoldásra irányulnak. A cseh-szlovák delegáció vezetője azonban közölte, hogy a munkálatoknak még csak ideiglenes felfüggesztésére sem kerülhet sor.

A cseh-szlovák delegáció vezetője 1991. december 18-án kelt, a magyar tárgyalódelegáció vezetőjéhez írt levelében megerősítette a cseh-szlovák félnek a tárgyalásokon kifejtett álláspontját. Kijelentette, hogy csak olyan megoldást tart elfogadhatónak, amely a bősi vízlépcső üzembehelyezésével számol.

22. 1991. december 19-én a magyar miniszterelnök levelet intézett a cseh-szlovák kormányfőhöz amelyben sajnálattal állapította meg, hogy a tervezett közös szakmai bizottság létrehozására egyre kevesebb az esély. A bizottság felállításának - állapította meg a miniszterelnök - csak akkor volna értelme, ha mindkét tárgyalófél vállaná, hogy jövőbeni döntéseinél figyelembe veszi a szakértők állásfoglalásait. Az ideiglenes megoldás egyidejû megvalósítása ugyanakkor a levél szerint - a visszafordíthatatlanság látszatát keltve - megengedhetetlen nyomást gyakorolna a szakértőkre. A magyar kormány ilyen körülmények között kénytelen áttekinteni az 1977. évi szerződés sorsát és a szükséges válaszlépéseket.

A cseh-szlovák miniszterelnök 1992. január 23-án kelt válaszában kifejtette, hogy a cseh-szlovák fél kész figyelembe venni a közös szakmai bizottság következtetéseit, de nem hajlandó az ideiglenes megoldás munkálatait felfüggeszteni. Kijelentette, hogy amennyiben "ezek a következtetések és a bősi vízlépcső próbaüzeme azt bizonyítják, hogy a negatív ökológiai következmények nagyobbak a várható haszonnál, a cseh-szlovák fél kész leállítani az ideiglenes megoldáson folyó munkálatokat."

23. A magyar külügyminisztérium 1992. február 14-én szóbeli jegyzékben tiltakozott a cseh-szlovák félnél az időközben megkezdett, a Duna elterelésére irányuló, egyoldalú építkezési tevékenység ellen. A tiltakozást a cseh-szlovák külügyminisztérium 1992. március 18-án kelt jegyzékében elutasította.

24. A magyar miniszterelnök 1992. február 26-án újabb levelet küldött a cseh-szlovák kormányfőnek. Ebben kifejtette, hogy cseh-szlovák oldalról mindeddig nem adtak át olyan összeállítást, amely bizonyította volna, hogy a magyar fél által ismertetett várható károk, kockázatok nem valósak. A miniszterelnök levelében megerősítette, hogy a magyar fél elfogadja a három oldalú szakmai bizottság létrehozását. Mindaddig azonban, amíg az egyoldalú pótmegoldás építkezései folynak, a három oldalú bizottság nem jöhet létre. A magyar miniszterelnök - ismételten kifejtve, a Duna elterelésének súlyosan jogsértő voltát - kijelentette, hogy ezzel a cseh-szlovák kormány a magyar felet a szerződés felbontásának kényszerhelyzetébe hozza.

A miniszterelnöki levélben foglaltaknak megfelelően a magyar kormány felvette a kapcsolatot az Európai Közösségek Bizottságával. A Bizottság alelnöke 1992. április 13-án a két ország külügyminisztereinek írt levelében készségét fejezte ki arra nézve, hogy a Bizottság részt vegyen a két ország közötti vita megoldásában. Feltételül szabta azonban egyebek mellett, hogy egyik kormány se tegyen olyan lépést, amely befolyásolná, illetve megelőlegezné a három oldalú bizottság majdani következtetéseit.

A cseh-szlovák kormányfő azonban 1992. április 23-án kelt válaszlevelében - "ultimátumnak" nevezve az egyoldalú lépések leállítására vonatkozó magyar kérést - közölte, hogy a cseh-szlovák fél nem hagyhatja félbe az ideiglenes megoldással összefüggő munkálatokat, és folytatni kívánja azokat. A Duna elterelésének, tehát az ideiglenes megoldás építése utolsó mozzanatának időpontját 1992. október 31-ben jelölte meg. Ezzel a cseh-szlovák fél lehetetlenné tette a három oldalú bizottság megalakítását.

1992. május 8-án a magyar kormány ismét tárgyalásokat javasolt a cseh-szlovák delegáció vezetőjének, hogy az ideiglenes megoldásra vonakozó moratórium elfogadása mellett kerülhessen sor a három oldalú vizsgálatok megkezdésére, és ennek eredményeként az államközi vita megegyezéses megoldására. A cseh-szlovák delegációvezető ezt az ajánlatot a magyar delegációvezetőnek tett szóbeli nyilatkozatában elutasította, mert a cseh-szlovák fél az ideiglenes megoldás munkálatainak felfüggesztését nem vállalja. Egyebekben - a Duna-meder elzárásának időpontjáról - kész volna tárgyalni.

25. A fentiekből kitûnik, hogy a magyar fél 1989 óta, több mint három éven keresztül újólag és újólag kísérletet tett a közös megegyezés elérésére, amelyet a cseh-szlovák fél - aggodalomra okot adó következetességgel - minden esetben elutasított. A magyar fél számos szakvéleményben hozta a másik fél tudomására a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer súlyos környezeti kockázatait, a mûködésével együttjáró visszafordíthatatlan károkat. A cseh-szlovák fél ezeket érdemi elemzés nélkül megalapozatlannak tartotta, ugyanakkor a veszélytelenséget bizonyító vizsgálati anyagot nem terjesztett elő. A magyar fél végül teljesen eredménytelenül kísérelte meg felhívni a cseh és szlovák fél figyelmét arra, hogy a Duna elterelése súlyosan sérti a nemzetközi jog általános és szerződéses normáit, jogi érvei éppúgy elutasításra találtak, mint az ökológiai kockázatok elismertetésére irányuló törekvései.

II.

A BŐS-NAGYMAROSI VÍZLÉPCSŐRENDSZER
ÖKOLÓGIAI-KÖRNYEZETI KOCKÁZATAI

A Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer tervezésének hosszú évei alatt alapvető kutatások és vizsgálatok maradtak el, a beruházó számos - a megoldandó feladatokban illetékes - szakterület bevonása és közremûködése nélkül készíttette a programokat és a terveket.

Amikor egyre közelebb került a Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer építésének a természeti-környezeti rendszer alapvető változtatásaival járó fázisa, a környezeti kérdések szakértői több vázlatos prognózist, környezeti hatásbecslést készítettek, bár erre hivatalos igény a 80-as évek vége előtt nem volt. Ezek elegendő pontosságúak voltak az itteni értékek nagyságrendjének felmutatásához, egyúttal felhívták a figyelmet az építéssel járó súlyos veszélyekre. A kockázatok pontosabb feltárása azonban - a tervezés és az építés korszakában elmaradt - alapvető kutatások hiányában nem volt lehetséges.

A közelmúltban - nagy késéssel ugyan - magyar oldalon megkezdődött az állapotfelmérés és a modellalkotás néhány feladatának megoldása a magyar-csehszlovák közös Duna-szakasz térségében. Ezekre alapítva a legsürgetőbb környezetvédelmi-vízgazdálkodási feladatok tervezhetők lesznek.

Az építkezés felfüggesztése óta eltelt időben a magyar fél három ízben is átadta a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerhez kötődő súlyos környezeti kockázatok feltárásával foglalkozó testületek összegző értékelését, közös kutatásokat, vizsgálatokat sürgetve. Ugyanakkor mind a mai napig nem ismeretesek olyan cseh-szlovák vizsgálati eredmények, amelyek társadalmilag elfogadható mértékû kockázatokat prognosztizáltak volna.

Sajnálatos, hogy a két fél hivatalosnak minősülő értékelésében megjelenő alapvető szemléletbeli különbség miatt a szakmai párbeszéd még mindig nem indulhatott meg. A térség problémái enélkül aligha lesznek megoldhatók.

Geológiai-geofizikai kockázatok

1. Földtani szempontból a területre vonatkozó ismeretek hiánya jelentette és jelenti a legnagyobb kockázatot, hiszen számos előkészítő és tervezési feladat (környezeti hatásvizsgálat, mûszaki tervezés) csak ezeknek birtokában juthat megalapozott eredményekhez. Elegendő biztonságú prognózis készítése csak az alapállapot feltárásához szükséges, szisztematikusan egymásraépülő kutatások eredményeinek ismeretében lehetséges.

2. A dunai vízlépcsők tervezését nem előzte meg a térség szükséges mértékû földtani kutatása, az alapvető feltáró létesítmények hiányán túl (súlyos hiányosság például, hogy a vízlépcsők hatásterületén egyetlen szerkezetkutató mélyfúrást sem mélyítettek), ezt az is jelzi, hogy az építők nem rendelkeztek a földtani szakhatóság engedélyével.

3. További problémát jelent, hogy mindezidáig nem történt meg a magyar és csehszlovák oldalon végzett kutatások eredményeinek összesítése. Például magyar területen feltáratlan a szlovák oldalon ismeretessé vált nevezetes bősi törésvonal. Emiatt változtatták meg a 70-es évek elején a bősi gát helyét, az eredeti tervhez képest azonban csak mintegy 600 m-rel. A gát így - szlovák szakvélemény szerint - egy földtani értelemben fiatal törésvonal térségében épült.

4. A bősi vízlépcső hatásterületén a mélyszerkezet legfontosabb eleme a Rába-vonal, az alpi és a középhegységi geológiai nagyszekezeti egység határa. Helyzete mindmáig bizonytalan, s továbbkövetése két változatban is lehetséges. Szerkezeti vizsgálatok (szerkezetkutató fúrások) a fiatal üledékekben nem voltak, a nagyszámú ûrfelvétel-kiértékelési változat nem ad lehetőséget egységes és meggyőző kép kialakítására. A neogén medenceüledékek szerkezetében - egyedi szeizmikus szelvények értelmezésével - lisztrikus és egyéb vetők mutathatók ki. A szerkezeti kép nem világos.

5. Külön problémakört alkotnak a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer területének szeizmológiai kérdései. A Közös Egyezményes Tervben rögzített szeizmicitás értékek nem fogadhatóak el; a szükséges vizsgálatok hiánya miatt a szeizmicitás kérdésében a nemzetközi normáknak megfelelelő szintû válasz nem is adható. A probléma komolyságát mutatja, hogy a historikus rengések alapján a dunakiliti térségre számolt várható intenzitás értéke a szokásos biztonsági szinteken 8.7 - 9.0 MSK, míg a tervezés során 6.0 MCS értékkel számoltak.

6. A kutatási hiányosságokból fakadó tervezési bizonytalanságok sorában hangsúlyos probléma a földgátak méretezésének kérdésköre. A Dunakiliti tározó létesítményének leggyengébb láncszeme a tározót övező töltés-alrendszer; mivel tömegében a legnagyobb, továbbá méretében, szerkezeti kialakításában, anyagában és minőségében a legheterogénebb építmény. A dunakiliti tározó töltésrendszerének magyar szakaszán az 1991. évben végzett geofizikai mérések egyik lényeges információja, hogy több helyen olyan - korábban nem vizsgált - nagyellenállású, kavicsos mederszerkezeteket jeleznek a töltések alatt, amelyekhez hasonlóak más folyóknál gátszakadás és ezt követő árvizek kiindulópontjai voltak. A töltésrendszer egyes szakaszainak állékonysága a várható földrengések hatására nem tekinthető biztosítottnak. Veszélyeztetett a 7 méternél magasabb töltések helyzeti állékonysága, az elcsúszással szembeni biztonság nem kielégítő mértéke okán. A töltés fel- és alépítménye közötti kontakt felületen számolni lehet a folyósodás jelenségével is.

A tározó megbízhatóságára irányuló vizsgálatok egyértelmûen igazolták, hogy a dunakiliti tározót övező töltések biztonsági és megbízhatósági jellemzői nincsenek összehangolva a nemzetközi előírások követelményeivel. A tervezés során számításba vett kockázati szint ugyanis csak a lakó- és középületekre vonatkozik, ahol környezeti hatásokkal nem kell számolni.

A felszín alatti vizeket érő hatások

A bősi vízlépcső környezeti és ökológiai következményeit elsősorban a hidrológiai, hidraulikai változások és a víz szennyezettsége fogja előidézni. Ezek kölcsönhatása szuperponálódó és egymást erősítő, sőt, új kölcsönhatások előidézője lehet.

A ténylegesen bekövetkező károsodások prognosztizálásához számításba kell venni, hogy az állapotváltozások egymást indukáló hatása az ökológiai rendszerek változásainak némely vonatkozásában csak lassan és - részben rejtve - érvényesül; így a rövid időléptékû vizsgálati modellekből levont nagy bizonytalanságú következtetések a valóságtól eltérő következtetésekre vezethetnek.

A hátrányok, károsodások részben egyértelmûen bizonyítottak, részben már adatokkal alátámasztottak, de még nem kellően bizonyítottak, részben még meg sem vizsgáltak, de okkal feltételezhetők.

7. A Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer által érintett Duna-szakaszok térségében találhatók mind Magyarország, mind Szlovákia legjelentősebb ivóvízbázisai. Magyarország ivóvíztermelésének csaknem 45 %-a a Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer által érintett térség partiszûrésû vizeiből származik. Ilyen rendszerből látják el ivó és ipari vízzel Budapestet több mint száz éve, és Pozsony vízellátásának alapjául is hasonló rendszer szolgál. A természetes szûrési folyamat nagy része a meder felső, néhány centiméteres rétegében zajlik. Kulcsfontosságú tehát azoknak a feltételeknek a biztosítása, amelyek ezt a biológiailag aktív, fizikai-kémiai szûrést biztosító réteget eredeti állapotában megőrzik.

8. A Csallóköz-Szigetköz többszáz méter vastagságú kavics hordalékkúpjában tárolt víz mennyiségét és minőségét szintén a Duna-meder szûrési tulajdonságai határozzák meg. A vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos eddigi beavatkozások még nem érintették ezt a folyamatosan utánpótlódó készletet. Így Magyarországon körülbelül 40 km, Szlovákiában pedig több mint 70 km hosszúságban van még későbbi vízhasznosításra alkalmas mederszakasz, a részletes vízminőségi és hidrogeokémiai felvételek tanúsága szerint. Ez a lehetőség a magyar oldalon - a főváros jelenlegi átlagos vízfelhasználásával egyezően - nagyjából 1 millió m3/nap, Szlovákiában pedig több mint 2 millió m3/nap ivóvízminőségû víz tartós termelését biztosíthatja majd.

9. A vízlépcső mûködésének hatására alapvető változások következnek be a dunakiliti tározó területén. A legjelentősebb problémát a kiülepedő szennyezett iszap okozza, anaerob dinamikájával, a vas és a mangán mobilizációjával, bizonyos toxikus szerves anyagok infiltrációjával. Az iszap egyúttal állandó vírusfertőzési forrást jelent.

10. A szigetközi sajátos hidrogeológiai helyzet miatt a talajvízbe jutó káros anyagok idővel - néhány évtized alatt - a teljes felszín alatti vízkincset elszennyezik. Ráadásul a felhalmozódott iszap tervezett időnkénti kotrásai nemcsak a felszíni víz minőségére lesznek káros hatással, a szûrőréteg teljes elbontásával lehetővé válik szerves mikroszennyezők és mikróbák talajvízbe jutása is. A dunakiliti duzzasztómû alatti Öreg-Duna meder mentén a talajvízszint-süllyedés ellensúlyozására tervezett ú.n. vízpótló rendszer a tápláló nyers víz minőségétől és a kolmatálódott hullámtéri ágrendszer állapotától függően szintén a befolyásolt teljes tárolt készlet elszennyezését és mennyiségi károsodását okozza. Ennek mértéke - az elmulasztott hosszú idejû és részletes hidrológiai és vízminőségi vizsgálatok hiányában - csak durva becsléssel adható meg.

A meder szervesanyag-lebontó és szûrő funkciójának megőrzéséhez a Duna jelenlegi dinamikájának fenntartása szükséges. Enélkül nem biztosítható egyidejûleg a kedvező oxigén ellátottság, a Duna-víz öntisztulóképessége és a szûrőként mûködő mederfelület rendszeres megújulása.

Megjegyzendő, hogy magyar kutatók felszín alatti vizekkel összefüggésben tett megállapításai megegyeznek a szlovák szakértők 1990. februári zárójelentésében rögzítettekkel. Ugyancsak hasonló következtetésekre jutott - a vizsgálati hiányok vonatkozásában - a szlovák kormány által 1990. őszén vélemény adására felkért kanadai Hydroquebec cég.

A duzzasztás és mederváltozás miatt a duzzasztott terület környékén emelkedik, a mederelterelés környékén (Öreg-Duna és üzemvízcsatorna, alvízcsatorna) az élő mederből történő természetes szivárgás csökkenése miatt süllyed a talajvíz szintje.

11. Azokon a területeken, ahol a talajvízszint süllyed, meggyorsul a növényi maradványok ásványosodása, csökken a talajok szervesanyag-tartalma, fokozódik a talajszerkezet leromlása és a tápanyagok kilúgzódásának veszélye. Ahol a talajvízszint a finom fedőrétegből a vízlépcső hatására a kavics fekübe süllyed, ott megszûnik a gyökérzóna kapilláris vízellátása. Ennek következtében a termesztett növényeknél jelentős mértékben csökken a termés, és elsősorban a termés-biztonság, növekszik a terület aszályérzékenysége, megváltozik az ártéri erdők kedvező vízellátása, a jelenleg még összefüggő ártéri életközösségek is foltokká izolálódnak, csökken a növényi életközösségek szervesanyagtermelése. (A Felső-rajnai vízlépcsőknél szerzett tapasztalatok szerint mintegy fél méteres talajvízszint-csökkenés a termőképesség 50 %-os csökkenését eredményezte.)

12. Azokon a területeken, ahol a talajvíz szintje emelkedik, a talaj levegőtlenné válik, és ezért uralkodóvá válnak benne az anaerob folyamatok, nő a belvízveszély, a rossz természetes drénviszonyokkal rendelkező területeken (elsősorban a Duna bal partján, a Vág torkolattól keletre) másodlagos szikesedés is bekövetkezhet. (A magyar Tisza II. vízlépcső duzzasztása után néhány évvel a környező mezőgazdasági területek elmocsarasodása több ezer hektár termőföldön okozott terméscsökkenést. Mivel a káros hatásokat nem sikerült elhárítani, a termőföldek aranykorona értékét a nagy termésbizonytalanság miatt hatósági döntéssel a felére csökkentették.)

A felszíni vizeket érő hatások

13. A feltöltés után a dunakiliti tározó a vízminőség romlásának egyértelmû színtere lesz. A vízi anyagforgalom kulcspozícióját elfoglaló fitoplankton szaporodását itt most két tényező gátolja: az áramlási sebesség és a fénymennyiség. (A tápanyag túlkínálat már most is jelentős.) A duzzasztás következményeként a tározóban a víz sebessége csökken, pangó területek alakulnak ki, erőteljes üledékfelhalmozódás indul meg (3-5 millió m3/év szuszpendált anyag ülepedésével számolhatunk becslések szerint), a talajvízszint a kezdeti többlet-infiltráció eredményeként emelkedik. Az áramlási sebesség csökkenése és az átlátszóság növekedése miatt az algaszaporodást korlátozó tényezők hatékonysága csökken, az eutrofizálódás egyértelmûen fel fog lépni. A Rajka és Nagymaros közötti Duna-szakaszon már most napi 100 tonna szárazsúlyú szervesanyagot produkálnak az algák, ez az érték a tározó üzembehelyezése után a többszörösére növekedik, az alga szervesanyag tömeg lebomlásának minden következményével jórészt a magyar folyószakaszt érinti.

14. Az Öreg-Duna elhagyott medrének környezetében az árterek nedvessége csökken, a talajvízszint lesüllyed, a mederben elburjánzik a fás vegetáció.

15. A tározóban várható, már említett 3-5 millió m3/év üledék részben ipari, mezőgazdasági és kommunális eredetû szennyezőanyagokat (vírus- és baktériumszennyezettséget, toxikus szerves anyagokat, nehézfémeket) tartalmaz. Ezek a tározóban vízminőségromlást, az üledék kényszerû és költséges eltávolítása esetén elhelyezési, kezelési nehézséget jelentenek. A higiénés bakteriológiai mutatók alapján a víz már ma szennyezett, a tározás hatására ennek fokozódása lehetséges. A tározó rézsüinek egyes szakaszain alkalmazott bitumenes szigetelés humán és nem-humán biológiai hatásai a mai napig tisztázatlanok. A 17 km hosszú üzemvízcsatorna teljes hosszában a rézsün alkalmazott aszfaltszigetelés vízminőségi hatásai ugyancsak tisztázatlanok. Az üzemvízcsatorna halászati hasznosításának lehetősége töredéke az Öreg-Dunáénak, tehát a jelenlegi főágnak. Mindezen negatív hatások következményei nagy valószínûséggel az év jelentős részében az alsóbb Duna-szakaszon akár 150-200 km hosszúságban (tehát a budapesti szakaszon is) érezhetők lehetnek. A szervesanyag terhelés jelentős, tartós növekedése, az öntisztító képesség csökkenése, az oxigénforgalom és a higiénés mutatók lehetséges romlása olyan tényezők, amelyek alapvető fontosságú vízhasználatok (ivó és ipari víz ellátás) vonatkozásában érzékeny és költséges károkat okozhatnak.

Ökológiai-genetikai problémák

Az érintett térség biológiai oldalról értékelve egy összefüggő rendszert alkot. A Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer építésével két kiemelkedő értékû természeti táj károsult: a Szigetköz és a Dunakanyar. Bár mindkét területen az okozott természetvédelmi, tájesztétikai kár jelentős, azonban még jórészt helyrehozható.

16. A Szigetköz növény- és állattársulásai (biocönózisai) természetes vagy közel természetes állapotban ma is jelentős területet foglalnak el, főleg a hullámtérben. Az egyes társulások a víz évszakos dinamikájához alkalmazkodtak. Az állandóan változó szigetközi ágrendszerben a társulások lassú mozgásban követni képesek e folyamatot (cönológiai szukcesszió). Erdőtársulások esetén e folyamat már lassabb, csupán évszázados skálán mérhető. A gyors, drasztikus változásokra degradálódás és pusztulás a válasz. A természeteshez közeli erdő-társulások regenerálódására kedvező feltételek mellett is több évszázadra lenne szükség.

17. A Szigetköz erdői ma Magyarország legnagyobb hozamú faállományai, melyek zömét (több mint kétharmadát) az 1930-as évektől fokozatosan térhódító "nemes-nyárasok" teszik ki (30 m3/ha/év). Ezek az állományok optimálisan hasznosítják a Duna vízjárását. A folyamszabályozási munkák nyomán már eddig is jelentősen csökkent az állományok termőképessége, a talajvízszint további csökkenésével a kiváló termőterületek azonban végleg elvesznek, a későbbi újratelepítéssel csak alacsonyabb fatermőképességû erdők létesíthetők.

18. A Szigetköz kiemelkedően gazdag fajokban, csupán virágos növényekből 60 védett faj található a területen. A virágtalan növények és mikroszervezetek jelentős része még ismeretlen. Csak az utóbbi évben 11 új, az országban eddig másutt ismeretlen gombafajt találtak itt. Hasonlóan gazdag a Szigetköz faunája is. A 80 féle Magyarországon előforduló halfajból 63 itteni előfordulásáról van adat. Számos állatcsoport feldolgozása még korántsem teljes. Minden évben újabb és újabb fajok kerülnek elő. Mindez nemzeti érték, megőrzésük a jövő generáció számára erkölcsi kötelességünk.

19. Az eddigi beavatkozások alapján nyilvánvaló, hogy a bősi vízlépcső legkörültekintőbb beindításával is bekövetkezik az ismertetett biológiai értékek nagymérvû pusztulása. A közvetett hatások e téren messze meghaladják a közvetlen pusztítást. A talajvízszint-változások, az évszakos fluktuáció elmaradása, a víz oxigén-ellátottságának módosulása a társulássá szerveződött fajokra felerősödve hat. Az új környezetben a kompetíció, a predáció és más kölcsönhatások változása vezet a fajok helyi kipusztulásához, az élővilág degradálódásához. Minden nagyobb környezeti változás esetén a túlélési valószínûség a genetikai diverzitás nagyságától függ. Csak a nagylétszámú, genetikailag változatos populációknak van esélyük az alkalmazkodásra.

20. Még aggasztóbb, hogy az eltûnt genetikai változatosság (s ezzel az alkalmazkodóképesség hiánya) egy további kipusztulást okozhat, amely végül a terület teljes degradáltságához, eredeti fajgazdagságának 80-90 %-os csökkenéséhez vezethet.

Az előzőekben leírt ökológiai-környezeti kockázatok részben egyértelmûen bizonyítottak, részben analóg hazai és nemzetközi tapasztalatok feldolgozásával alátámasztottak, és így jól előre jelezhetők. A cseh-szlovák fél mindezideig nem mutatott be olyan vizsgálati eredményeket, melyek szerint a súlyos veszélyek utólagos mûszaki intézkedésekkel elviselhető mértékûre csökkenthetőek lennének.

III.

A SZERZŐDÉS MEGSZÜNTETÉSÉNEK
NEMZETKÖZI JOGI INDOKAI

Az 1977. évi államközi szerződés - miként a nemzetközi szerződések túlnyomó többsége - nem tartalmaz előírást megszüntetésének lehetőségére nézve. Erre hivatkozva a cseh-szlovák fél számos alkalommal azt hangoztatta, hogy a szerződést egyoldalúan nem lehet megszüntetni. Valójában azonban minden olyan esetben, amelyben egy szerződés hallgat a megszüntetés lehetőségéről, az általános nemzetközi jog mögöttes szabályai irányadóak, amelyek - indokolt esetben a felek megegyezésének hiányában is - lehetővé teszik az egyoldalú megszüntetést.

A nemzetközi gyakorlat mellett erre mutat a szerződések jogáról szóló 1969. évi Bécsi Egyezmény V. részének számos cikke is, amelyek a szerződések érvénytelenségéről, megszûnéséről és alkalmazásuk felfüggesztéséről szólnak. A Bécsi Egyezmény ugyan az 1977. évi államközi szerződés megszüntetésével kapcsolatos jogvitában közvetlenül nem alkalmazható, (mert mindkét állam vonatkozásában 1977-et követően lépett hatályba), rendelkezései azonban sok tekintetben iránymutatóul szolgálnak a szerződéskötés idején általánosan elfogadott nemzetközi jogi normák tartalmára nézve. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a felek ne hivatkozhatnának más, a Bécsi Egyezményben nem említett általános nemzetközi jogi normák valamelyikére, valamint az sem, hogy a Bécsi Egyezmény normái - közvetve ugyan, de - szószerint minden esetben alkalmazhatók lennének. A Bécsi Egyezmény ugyanis megszövegezésének időpontjában részben megegyezett az akkori érvényes szokásjogi szabályokkal, részben nem, részben pedig továbbfejlesztette, szigorította azokat.

A magyar fél megítélése szerint az 1977. évi államközi szerződés jogszerûen megszüntethető, mégpedig az alábbi okok miatt:

1. A vízlépcső felépítésével és üzembehelyezésével - a II. fejezetben említett tényezők következtében - ökológiai szükséghelyzet jön létre, amely kizárja a megszüntetés jogellenességét.

Az általános nemzetközi jog e normája mindenekelőtt az állam felelősségéről szóló, az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága gondozásában készülő szerződéstervezet 33. cikkében jelenik meg. A cikk első pontja értelmében az állam akkor hivatkozhat a szükséghelyzetre mint a cselekedet jogellenességét kizáró okra, ha "(a) ez a cselekedet volt az egyetlen eszköz arra, hogy lényegbevágó érdekét súlyos és küszöbönálló veszélytől megóvja", és "(b) a cselekedet nem csorbította komolyan annak az államnak a lényegbevágó érdekeit, amellyel szemben a kötelezettség fennállt". A magyar állam számára a súlyos veszély akkor következne be, ha a vízlépcsőrendszert üzembehelyeznék. Mivel a cseh-szlovák miniszterelnök 1992. április 23-án kelt levelében a Duna egyoldalú elterelésének időpontját 1992. október 31-ében határozata meg, a veszély küszöbönállónak mondható. A Nemzetközi Jogi Bizottság az idézett cikkhez fûzött kommentárjában - amelyet a cseh-szlovák képviselő sem kifogásolt - kimondotta hogy, "szükséghelyzetre lehet hivatkozni, ... ha az adott esetben erre a magatartásra kivételesen szükség volt annak érdekében, hogy komoly és küszöbön álló veszélyt hárítsanak el, mégpeidg olyan veszélyt, amely ha nem is elkerülhetetlen, de vitális (életbevágó) ökológiai érdeket fenyeget."

Ami a tervezet (b) bekezdésében idézett kitételt illeti, a magyar fél szerint a környezeti veszélyek Cseh-Szlovákiában éppolyan jelentősek lennének mint Magyarországon, következésképpen a szerződés megszüntetése a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság lényegbevágó érdekeit nem csorbítaná komolyan.

2. Az 1977. évi szerződés megszüntetése azért sem tekinthető jogellenesnek, mert az általános nemzetközi jog ismeri a lehetelenre való kötelezés tilalmának az elvét (ad impossibilia nemo tenatur maxima).

Az ún. Orosz kártalanítási ügyben hozott választottbírósági ítélet már 1912-ben kimondta, hogy a szerződést nem kell teljesíteni, "ha egy nemzetközi kötelezettség alkalmazása önpusztító hatású lenne" (R.I.A.A., XI. köt., 443. old.). A Magyar Köztársaságot tehát nem lehet kötelezni arra, hogy lényegében lehetetlen feladatot hajtson végre, ez esetben saját területén jóvátehetetlen környezeti károkat okozó vízlépcsőrendszert létesítsen.

3. Az 1977. évi államközi szerződés megkötése óta alapvetően megváltoztak azok a körülmények, amelyek a szerződés alapját képezték.

A körülmények alapvető megváltozásának az elvét (clausula rebus sic stantibus) a nemzetközi jog régóta ismeri, a Bécsi Egyezmény is tartalmazza. Ezen egyezmény 62. cikkének 1. pontja értelmében a szerződéskötés idején fennálló körülményeknek a részes felek által előre nem látott alapvető megváltozására lehet hivatkozni, ha "(a) ezeknek a körülményeknek a fennállása lényeges alapul szolgált ahhoz, hogy a részes felek a szerződést magukra nézve kötelező hatályúnak ismerjék el".

Az 1977. évi államközi szerződés preambuluma kifejezetten megállapította, hogy a vízlépcsőrendszer megépítése "jelentősen hozzájárul a KGST tagállamai szocialista integrációjának elmélyítéséhez". Nyilvánvaló, hogy a két országban 1989-ben végbement történelmi jelentőségû változások nem voltak előre láthatók, ezek mind a belpolitikai, mind a nemzetközi helyzet teljes megváltozását eredményezték, ideértve a KGST és a "szocialista integráció" megszûnését is. Nyilvánvaló az is, hogy mindez a körülmények alapvető megváltozásával járt, teljesen más megvilágításba helyezve a hasonló jellegû gigantomániás alkotások létesítését is. Ezek a változások - legalábbis Magyarországon - lehetővé tették a környezetvédelmi megfontolások előtérbe kerülését.

Ami a Bécsi Egyezmény idézett rendelkezésének b) pontjában említett második feltételt illeti ("változás hatására gyökeresen átalakul a szerződés alapján még teljesítendő kötelezettségek mértéke"), a két ország viszonylatában még nem alkalmazható. Ez ugyanis egyike volt a Bécsi Egyezmény új rendelkezéseinek, amellyel megfogalmazói szûkíteni kívánták a clausula rebus sic stantibus alkalmazásának lehetőségét. Egyetlen olyan esetet sem ismer a nemzetközi joggyakorlat, amelyben e feltételre valamely fél a Bécsi Egyezmény szövegének elfogadása előtt eredményesen hivatkozott volna, más szóval ez a feltétel még nem volt része a két ország kapcsolatait 1977-ben szabályozó szokásjognak.

Végül a körülmények alapvetően megváltoztak abból a szempontból is, hogy a szerződés megkötése óta a környezeti értékek fontossága nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon jelentősen megnőtt.

4. A cseh-szlovák fél nem tett eleget az 1977. évi államközi szerződésben foglalt vízminőségi és természetvédelmi kötelezettségének. Ezért elmarasztalható a szerződés lényeges megszegésében. A nemzetközi jog általános szabályai szerint a szerződésszegő állammal szemben a szerződés egyoldalúan megszüntethető.

Amint a jelen Nyilatkozat II. fejezetéből kitûnik, a vízlépcső építését tovább folytató cseh-szlovák fél nem teljesítette az államközi szerződés 15. és 19. cikkében foglalt kötelezettségvállalásokat, amelyek szerint "szerződő felek gondoskodnak arról, hogy a vízlépcsőrendszer megvalósítása és üzemeltetése folytán a Duna vízminősége ne romoljék.", valamint "gondoskodnak a vízlépcsőrendszer megvalósításával és üzemeltetésével kapcsolatosan felmerülő természetvédelmi követelmények kielégítéséről." Tekintettel arra, hogy a fentiek a Bécsi Egyezmény 60. cikke 3.b) pontjának értelmében "a szerződés tárgyának és céljának megvalósításához nélkülözhetetlen rendelkezés[ek] megsértését jelenti[k]", a magyar fél a 60. cikk 1. pontjának megfelelően "a szerződésszegésre, mint a szerződés ... megszüntetésének ... okára" hivatkozhat.

Az említettnél súlyosabb szerződésszegésnek tekinthető, az ún. ideiglenes megoldás építése. A felek 1977-ben az államközi szerződésben és az ahhoz kapcsolódó megállapodásokban igen pontosan meghatározták az elvégzendő munkák körét, amelyek között természetesen semmilyen formában nem szerepelt a Duna Pozsony alatt történő elterelése. Egyik fél sem jogosult a szerződés teljesítése során olyan tevékenység folytatására, amelyre a szerződés nem ad felhatalmazást, az ilyen magatartás szerződésszegésnek minősül.

5. Az ideiglenes megoldás súlyosan sért más nemzetközi jogi normákat is. Ez a tény az általános nemzetközi jog szabályai értelmében feljogosítja a sértett államot, hogy jogszerû ellenintézkedéssel (represszáliával) éljen. Az ellenintézkedés a két fél között érvényben lévő kétoldalú szerződés megszüntetésében is állhat.

Az ideiglenes megoldás - a Duna elterelése - a következő nemzetközi jogi normákat, illetve egyezményeket sérti.

a) A Magyar Köztársaság szuverenitását és területi integritását, amelyet a nemzetközi jog cogens szabályai védenek. A Duna Pozsonyt elhagyva nemzetközi határfolyóvá válik, tehát részben magyar, részben cseh-szlovák főhatalom alá kerül. Egyik fél sem rendelkezhet egyoldalúan a folyó sorsáról, így különösen nem terelheti a vizét saját területére, hogy azzal utóbb úgy bánjon, mintha saját nemzeti folyója lenne.

b) A magyar Köztársaság államhatárának sérthetetlenségét, amelyet ugyancsak a nemzetközi jog cogens normái védenek. A folyó elterelése ugyanis a közös szakaszról cseh-szlovák területre vinné át az ún. hajózási fővonalat, amelyet először a Trianoni Békeszerződés 27. cikkének 4. pontja, majd a Párizsi Békeszerződés 1. cikke 4.a) pontja, később pedig az államhatár rendjéről 1956-ban kötött kétoldalú szerződés 2. cikkének (3) bekezdése jelölt ki a két ország közötti határvonalként.

c) A határvizek vízgazdálkodási kérdéseiről a két ország között 1976-ban kötött egyezmény, amely bármilyen vízgazdálkodási tevékenység megvalósítását a felek egyetértéséhez köti. Az egyezmény 3. cikkének (1) bekezdésében a felek kötelezték magukat arra, hogy "a) kölcsönös egyetértés nélkül nem végeznek semmiféle olyan vízgazdálkodási tevékenységet, amely a közösen megállapított vízviszonyokat kedvezőt lenül befolyásolná, b) a vízfolyások medrét ... saját államterületükön jó állapotban tartják, és úgy használják, hogy egymásnak kárt ne okozzanak." Az egyezmény másik, az egyoldalú lépéseket egyértel mûen kizáró előírása a 4. cikk (3) bekezdése értelmében "ahhoz a vízgazdálkodási tevékenységhez, amely az államhatár vonalának, illetőleg jellegének megváltozását eredményezné, mindkét szerződő fél jogszabályai szerint előzetes jóváhagyás szükséges."

d) A nemzetközi erőforrások használatának az általános nemzetközi jogban kialakult szabályait, elveit. Az ideiglenes megoldás megfosz taná Magyarországot a neki járó vízmennyiségtől, vízierőpotenciáltól és vízminőségtől. Az említett elvek különböző dokumentumokban kerültek megfogalmazásra, így többek között a Nemzetközi Jogi Egyesület 1966-ban Helsinkiben a nemzetközi folyók használata tárgyában elfogadott szabályainak V. cikke 1.f), g) és i) pontjaiban, amelyek kimondják, hogy minden állam csak az ésszerûség és méltányosság határain belül hasznosíthatja egy nemzetközi vízgyûjtő nek a területére eső részét. A megosztásnál több releváns tényezőt kell figyelembe venni, így a vízgyûjtő térségében élő, a víztartalékokra utalt lakosság nagyságát, a tervezett hasznosítás alternatíváinak költségeit, a vizekkel való pazarlás elkerülésének szükségességét. A dokumentum megállapítja, hogy egyetlen használat sem élvez elsőbbséget a másikkal szemben. A Bruntland Bizottság környezeti jogi szakbizottsága 9. elvében ugyancsak kimondta a határon túlnyúló természeti erőforrások ésszerû és méltányos használatának elvét, kommentárjában számos szerződésre és bírói döntésre hivatkozva.

Az ésszerû és méltányos hasznosítás elvét írja elő az ENSZ Nemzet közi Jogi Bizottsága 1991. évi tervezetének 5. és 8. cikke, a nemzetközi vízgyûjtők nem hajózási célú hasznosításának jogáról, amelynek során az érintett államoknak az együttmûködés szellemében tanácskozniuk kell, ha nem értenek egyet egy tervezett intézkedésnek a vízi erőforrások megőrzésére, védelmére, fejlesztésére és használatá nak gazdaságosságára vonatkozóan. A vita idejére, de legalább 6 hónapra fel kell függeszteni minden tervezett lépést.

Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának égisze alatt készülő egyezmény a határt átszelő vízfolyások és nemzetközi tavak védel méről és használatáról szóló 2. cikke nemcsak az ésszerû használatot teszi a felek kötelezettségévé, hanem az ökológiai alapú és a vízi erőforrások megóvásával, valamint a környezet védelmével együttjáró használatot is.

e) A szomszédos állam joghatósága alatt bekövetkező károkozás tilalmának elvét. Ezt az elvet fogalmazza meg egyebek között a Trail olvasztó ügyében 1941-ben hozott választottbírósági döntés, a Korfu szoros ügyben 1949-ben hozott nemzetközi bírósági ítélet, az 1972. évi stockholmi emberi környezettel foglalkozó konferencián elfogadott nyilatkozat 21. elve, a Bruntland jelentés környezetvédelmi jogi ajánlásainak 11. és 21. elve, az 1982. évi tengerjogi egyezmény 294. cikke, valamint az Espoo-ban 1991-ben elfogadott, a határokon túlnyúló hatások vizsgálatával foglalkozó egyezmény 2. cikke.

f) Az ideiglenes pótmegoldás ellentétes az 1948. évi Belgrádi Duna Egyezmény szellemével. Az egyezmény aláíróiban ugyan annak idején fel sem merült annak a veszélye, hogy az egyik részes állam egyszer majd el akarja terelni a folyó természetes medréből, ezért az egyezmény erre vonatkozó tilalmat nem is tartalmaz. Az egyezmény többi rendelkezéséből - így például a saját határokon belül végzett, előre nem látható körülmények miatt szükségessé váló munkákról szóló 3. cikkből - azonban kitûnik, hogy csak a parti államok közös elhatározásával végrehajtott munkálatokat tartották jogszerûnek.

g) Téves az a több ízben, például a cseh-szlovák külügyminisztérium 1992. március 12-én kelt válaszjegyzékében megfogalmazott indokolás, miszerint az ideiglenes pótmegoldásra az építkezések magyar részről történő felfüggesztése, következésképpen az 1977. évi államközi szerződés teljesítésének érdekében került sor. A jelenlegi általános nemzetközi joggyakorlat ugyanis nem fogadja el a nemzetközi szerződések alkalmazásának ún. teleologikus módját, tehát azt, hogy egy szerződés célját a felek egybehangzó akarata nélkül is érvényre lehet juttatni. Ez egyértelmûen kitûnik az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottságának a szerződések jogáról folyatott vitájából (Yearbook of the International Law Comission, 1966. 2. köt. 219. old.).

6. Visszatérve az 1977. évi államközi szerződés megszüntetésének indokaihoz, a vízlépcsőrendszer terveinek elfogadása óta keletkezett általános nemzetközi környezetvédelmi normák elsőbbséget élveznek a korábban keletkezett vagy azokkal ellentétes szerződés rendelkezéseivel szemben (lex posterior derogat legi priori, lex specialis derogat legi generali). Ezek a normák több nemzetközi dokumentumban fogalmazódtak meg az elmúlt időszakban.

A természeti és emberi környezet megóvását, a környezet elsőbbségét, az ökoszisztémák megóvásának szükségességét, az ezekkel a célokkal ellentétes gazdasági tevékenységek elhagyását előíró szabályok közül a fontosabbak a következők:

A Stockholmi Nyilatkozat 4. elve előírta, hogy "a természet megőrzésének jelentős helyet kell kapnia a gazdasági fejlődés tervezésében." Az ENSZ Közgyûlésén 1982-ben elfogadott Természeti Világkarta 3. elvében kimondta, hogy speciális védelmet kell nyújtani a különböző ökoszisztémák reprezentatív előfordulási formáinak, valamint a ritka vagy veszélyeztetett fajok élőhelyeinek, továbbá megállapította, hogy az ember szükségleteinek kielégítése csak a természeti rendszerek megfelelő mûködésének biztosítása közepette valósulhat meg, és a tervezésnek integrálnia kell a természet megóvását. A Bruntland jelentés környezetvédelmi jogi ajánlásai közül a "megőrzés és fenntartható használat" elve kimondja, hogy az "államoknak fenn kell tartaniuk a bioszféra mûködése szempontjából alapvető ökoszisztémákat és ökológiai folyamatokat, meg kell őrizniük a biológiai változatosságot, be kell tartaniuk az optimális fenntartható hozam elvét, az élő természeti erőforrások és ökoszisztémák használata során."

A környezeti együttmûködés fontosságát és elsődlegességét hangsúlyozta a Helsinki Záróokmány és a bécsi utótalálkozó Záródokumentuma is.

7. Az előző pontokban foglaltak a magyar kormánynak, illetve az országgyûlésnek azokat a döntéseit is indokolják, amelyek először a nagymarosi, majd a Duna felső szakaszán folyó építési munkák egyoldalú felfüggesztésére vezettek. Amint a Bécsi Egyezmény korábban idézett rendelkezéseiből is kitûnik, ugyanazok az okok, amelynek alapján egy szerződés megszüntethető, hivatkozási alapul szolgálhatnak a szerződés alkalmazásának felfüggesztéséhez is. A Bécsi Egyezmény 3. Címe (a szerződés megszûnése és alkalmazásának felfüggesztése) folyamatosan együtt tárgyalja a két intézkedést. Így ezzel kapcsolatban elegendő utalni jelen Nyilatkozat III. fejezetének 3., 4. és 5. pontjában foglaltakra. Ezek azt igazolják, hogy a munkálatok felfüggesztése éppúgy nem volt jogszerûtlen aktus, mint maga a megszüntetés.

Megállapítható ugyanakkor, hogy a magyar fél a felfüggesztést követően minden tekintetben eleget tett a nemzetközi jog előírásainak. A cseh-szlovák felet nem állította kész helyzet elé; a már idézett országgyûlési határozatnak megfelelően folyamatos erőfeszítéseket tett az 1977. évi szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetésére, ezzel teljesítve a Bécsi Egyezmény 65. cikkéből fakadó kötelezettségét is a szerződésből fakadó viták békés megoldására.

IV.

AZ ÁLLAMKÖZI SZERZŐDÉS MEGSZÜNTETÉSÉNEK
KÖVETKEZMÉNYEI

Figyelemmel arra, hogy 1992. május 25-i hatállyal az 1977. évi államközi szerződés teljes egészében megszûnik, a Magyar Köztársaság Kormánya felkéri a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Kormányát, hogy intézkedjen minden Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos munkavégzés és kivitelezés haladéktalan leállítása iránt.

A magyar kormány természetesen kész új államközi szerződés megkötésére annak érdekében, hogy közösen rendezzük az 1977. évi államközi szerződés megszûnéséből fakadó következményeket az alábbi értéksorrend figyelembevételével:

1. a térség ökológiai, természeti értékeinek helyreállítása illetve fenntartása, mindenekelőtt az ivóvízkészletek megőrzése,

2. az árvíz elleni védekezés,

3. a térség természeti viszonyaihoz illeszkedő hajózás kialakítása.

A Magyar Köztársaság Kormánya várja ehhez a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság kormányának válaszát, hogy az új államközi szerződés előkészítésére a tárgyalásokat mielőbb meg lehessen kezdeni.

Budapest, 1992. május 16.

Antall József                   
a Magyar Köztársaság miniszterelnöke

 

MELLÉKLET
A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között a Gabcikovo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megvalósításáról és üzemeltetéséről kötött szerződéssel összefüggésben keletkezett kétoldalú egyezmények és megállapodások

1. Egyezmény a Magyar Népköztársaság kormánya és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya között a Gabcikovo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer közös egyezményes tervének kidolgozásáról
Pozsony 1976. május 6.

2. Megállapodás a Magyar Népköztársaság kormánya és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya között a Gabcikovo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építése során történő kölcsönös segítségnyújtásról
Budapest 1977. szeptember 16.

3. Megállapodás a Gabcikovo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer előkészítésével, megvalósításával és üzemeltetésével kapcsolatos vámkérdésekről
Budapest 1979. január 19.

4. Egyezmény a Magyar Népköztársaság kormánya és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya között a Gabcikovo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építésével és üzemeltetésével kapcsolatos tevékenységet végző kormánymeghatalmazottak közös mûködési szabályzatáról
Pozsony 1979. október 11.

5. Megállapodás a Gabcikovo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer előkészítésével, megvalósításával és üzemeltetésével kapcsolatos határátlépésről
Rajka 1980. február 5.

6. Jegyzőkönyv a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között a Gabcikovo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építése során történő kölcsönös segítségnyújtásról Budapesten, az 1977. évi szeptember hó 16. napján aláírt Megállapodás módosításáról
Prága 1983. október 10.

7. Jegyzőkönyv a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között a Gabcikovo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építése során történő kölcsönös segítségnyújtásról Budapesten, az 1977. évi szeptember hó 16. napján aláírt Megállapodás módosításáról
Budapest 1989. február 6.

A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Nagykövetségének szóbeli jegyzék kíséretében átadva Budapesten, 1992. május 19-én.