[ vissza a térképek tartalomjegyzékéhez ]

A Duna Pozsony-Gönyü közti szakasza gróf Bethlen András vázlata alapján.

A térkép az egységes főmeder kialakítása előtti fonatos medret és a zegzugos ágak közé zárt szigeteket mutatja. A piros pontok jelölik a tervezett főmedret, melynek építéséhez 1886-ban kezdtek hozzá.

A térkép nagyítva is megtekinthető.


Tőry Kálmán írja könyvében a Felső Duna szabályozásásáról (A Duna és szabályozása, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1952):

" A szakasz meder- és vízjárási viszonyai

A második nagyobbméretű szabályozási munka, amely a Duna-folyam magyarországi szakaszán kivitelre került, a Felsőduna szabályozása volt. A Felsőduna alatt a Közép-Dunának Dévény és Gönyü közé eső szakaszát (1880-1791 fkm) értjük. (A Felsőduna szabályozása keretébe felvették a Göriyü és Dunaradvány közötti dunaszakaszt is (1791-1747 f km). Ez a szakasz azonban már a Középdunához tartozik.) A Felsőduna különálló tulajdonságokkal rendelkező, egységes szakasz és csak a Gönyüig terjedő dunarészt számíthatjuk hozzá.

A Felsődunán, két részt szoktunk megkülönböztetni. A kettő között az elválasztó határ Szap, ahol a vízszín. esésében jellegzetes, erős törés van. Szap felett van a nagyesésű szakasz, ahol a vízszín esése 25 - 35 cm/km között változik és közel egyenlő az osztrák szakaszéval. Rövid szakaszokon előfordulnak azonban. rajta 45-50 cm-es vízszinesések is.

Szap alatt az esés rövid átmeneti szakaszon 15 - 12 cm-re csökken, Gönyütől lefelé pedig már átlag csak 8-10 cm/km.

A szabályozás okai

Közép- és nagyvizek idején, tehát tavasztól a nyár közepéig a felső szakaszról nagy hordaléktömegek érkeznek a Felsődunára. Az Alpok nyári záporai és esőzései idején egymás után, jönnek le az árhullámok s ha az utolsó nyári árhullám hirtelen leapad, a hordalék lerakódik és az így keletkező zátonyok nemcsak a hajózást akadályozzák, hanem a meder áthelyeződését is elősegítik. A meder ágakra szakadozik, partszaggatások jelentkeznek s a hullámok nagy területeket mosnak el .

A nagyobb téli fagyokban, a zajló jégtáblák a kavicszátonyokon fennakadnak, jégtorlaszokat okoznak s ezek még a viszonylag alacsony vizeket is annyira felduzzasztják, hogy a jeges árvíz a Csallóköz és a Szigetköz alsó, keleti részeit is elöntheti.

A hordaléklerakódás következtében a meder a töréspont körüli szakaszon (Süly-Vének, 1835-1794 fkm) állandó emelkedésben van, az emelkedés pedig maga után vonja a vízszínek és a partmenti területek talaj vízszineinek emelkedését is. A mederemelkedés a mederviszouyok elfajulását vonja maga után. A vízszínek, illetve talajvízszinek emelkedése, árvizek alkalmával a fakadóvizek, a szomszédos területek termőképességét csökkentik, sőt sok esetben egészen meg is hiusítják. A Felsőduna szabályozását tehát időszerűvé tette: a partszaggatások megakadályozásának, valamint a jeges árvizek megelőzésének és a mezőgazdasági termelés biztosításának szükségessége.

A hajózás nehézségei

Hogy azonban ezen a szakaszon a szabályozásra valóban sor került, annak okát elsősorban a hajózás érdekeinek kielégítésében kell keresnünk. Ezen az átmeneti szakaszon, ahol a hordalék lerakódása a meder ágakra szakadozását, az ágak állandó szelvényváltozását, a mélységek gyakori áthelyeződését vonj a maga után, a hajók csak nagy óvatossággal közlekedhettek.

A Dunagőzhajózási Társaság a szabályozás előtt, tehát a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben kénytelen volt külön erre a célra alkalmazott kitíízőcsapatot tartani, melynek feladata volt, hogy a legmegfelelőbb hajóutat napról napra felkutassa, megjelölje, kitűzze s a hajózási érdekelteket idejében értesítse: a hajók hol, melyik útban és milyen merüléssel közlekedhetnek.

Zawadowszki írja, hogy 1876-ban ősszel a Felsőduna gázlós helyein 168 terhelt uszály volt kénytelen "kisvizet állni" és várni, míg valami jótékony árhullám jön, amely lehetővé teszi, hogy a haj ókat a sekélyvizű gázlókon át~ lehessen vontatni. 1877-ben pedig 440 külön uszályhajóra volt szükség, hogy a fennakadt 780 uszály rakományának egy részét átvegye, leterhelje, hajós műszóval "siftelje" és a forgalmat fenntartsa. 1882-ben. a Dunagőzhajózási Társaságnak ismét mintegy 200 hajója a akadt meg s ezért kénytelen volt 50000 o.é. forintot meghaladó költségen maga kotrásokat végeztetni. 1883ban már március végével 150 uszály volt kénytelen a gázlós szakaszom vesztegelni. Az ősz végéig összesen 804 hajórakományt kellett leterhelni. Ebben az évben a Dunagőzhajózási Társaság két kotrójával 414 munkanap alatt 80000 forintot meghaladó költséggel közel 300000 m3 kavicsot kotort.

Ilyen körülmények között hitelt adhatunk Lorenz-Liburnau állításának, hogy a szabályozás előtt a Gönyü feletti dunaszakasz gázlómélységeinek megítélésére egyik vízmérce sem volt mértékadó, mert a meder nagyon változott s még az is előfordult, hogy a vízmélység helyileg akkor is csökkent, ha a vízszín emelkedőben volt. A hajóknak ideiglenes, helyi vízmércékhez kellett igazodniuk."


 a lap tetejére