|
|
|
|
|
|
2.1.5 Talajtan A Szigetközben a talajképződés alapanyagát szinte teljes mértékben folyóvízi üledékek (alluviumok) képezték. A folyóvízi üledékre nagy mésztartalom jellemző, valamint a szemcse-összetétel nagy vertikális és horizontális változatossága (foltosság és rétegezettség). A nyers alluviumon indul meg a talajképződés első két részfolyamata, a humuszosodás és a szerkezet-képződés. A humuszos öntéstalajok fejlődésének további irányát a talaj nedvességforgalma határozza meg. A Szigetközben és környékén a talajfejlődés valamennyi változata megtalálható: öntéstalajok, réti talajok és csernozjom talajok. 1. Az előforduló talajok fajtái A) Az öntéstalajok általában fiatal hordalék lerakódásával keletkeztek. Az újabb és újabb hordaléklerakódás következtében nem alakulhatott ki az éghajlatnak és a növényzetnek megfelelő talajtípus. Ezt az is jelzi, hogy az altalajban gyakran különböző mélységben (a 20 - 100 cm mélységtartományban) eltemetett talajrétegeket találunk. Ezeket egy-egy újabb áradás eltemette, és a felszínre nyers hordalékot rakott, amelyen újra megindult a talajképződés. Ilyen eltemetett talajrétegek vagy humuszos szintek figyelhetők meg például a Kisbajcs és Vének határában lévő feltárásokban. Az eltemetett, humuszos szinttel rendelkező öntéstalajok térképezése nehéz, mert csak elszigetelten, kisebb foltokban fordulnak elő. Termelési értékük nagyobb, mint az öntéstalajoké, mert tápanyag-ellátottságuk kedvezőbb, különösen akkor, ha az eltemetett humuszos szint a felszínhez közelebb helyezkedik el. A Szigetköz öntéstalajai meszes öntéstalajok, főként fiatal öntésiszapból és öntéshomokból állnak. A feltalaj legnagyobbrészt vályog, agyagos vályog, kisebb részben homokos vályog; az öntéshomok igen ritka. Az altalaj vályog, homokos vályog, néhol agyagos vályog. Nagyon jól vezetik a vizet, de rosszul tartják meg. Az altalajban ritkán mészkiválások és mészkőpadok is találhatók. Szódát és a sót káros mennyiségben nem tartalmaznak, foszfor- és nitrogénellátottságuk gyenge, káliumtartalmuk kielégítő. Termelési értéküket növeli, hogy könnyen és olcsón öntözhetők. Tápanyagokban szegények, azonban minden műtrágya kitűnően érvényesül rajtuk. B) Csernozjom talajok (öntésen kialakult mezőségi talajok) képződtek azokon a területeken, amelyek tengerszint feletti magasságuknál vagy a Dunától távolabbi helyzetüknél fogva kevésbé szenvedtek már a szabályozás előtt is a folyam áradásaitól. A morzsás szerkezet kialakításában a humusz mellett a kalcium is részt vesz. Stefanovits Pál osztályozása szerint a vékony, ritkábban a közepes humuszrétegű réti csernozjom talajok változatába lehet őket sorolni. Humuszos rétege vékony és világos szürkésbarna, átmeneti szintje pedig vastag (Stefanovits P., 1963). A talaj anyaga vályog, néhol homokos vályog, kisebb foltokban agyagos vályog. A felső vályogrétegek vastagsága igen különböző, alattuk néhol már 1 m mélységben kavics fordul elő. A feltalaj szerkezete általában morzsás. Vízgazdálkodása elég jó. Az Arany-féle kötöttségi számhoz viszonyítva a kapilláris vízemelés értékei igen magasak. A vízmegtartó képesség értékei a szerves anyagot tartalmazó feltalajban magasak, az altalajban alacsonyak. A kémhatás gyengén lúgos. A szénsavasmész-tartalom igen magas. A feltalajban 25% körüli az értéke, és csak kevés helyen marad a 20% alatt. Szódát, sót káros mennyiségben nem tartalmaz. A könnyen oldható (felvehető) nitrogén- és foszfortartalom igen alacsony, és csak a műtrágyázott területeken kielégítő mértékű. A káliumellátottság közepes. A talaj termelési értékét a termőréteg vastagsága határozza meg. C) Réti talajok a Szigetközben nagy területet foglalnak el. Mivel öntésen alakultak ki, ezért mésztartalmuk általában magas, 20-25%, csak az állandóan vizes altalajban csökken 10-15%-ra. A humuszos réteg 30-60 cm közötti vastagságú. Alatta gyakran mészatkás (mészkőpados) réteg következik. A vékony humuszos réteg fokozatosan megy át az altalajba, amely csaknem kivétel nélkül szürke iszap, homokos iszap. Az iszapos rétegben aránylag magasan, 100-150 cm-es mélységben (a Dunához közelebbi területeken 100 cm felett) jelentkezik a talajvíz. A magas talajvíz miatt a talajlakó állatok keverő és szellőztető munkája elmarad. A talaj szerkezete szárazon tömődött, repedésre hajlamos; a szántóföldi művelés alatt álló területeken a feltalaj morzsásodó, máshol poliéderes törésű. A feltalaj agyagos, de iszappal kevert, így könnyebben művelhető. Vízvezető képessége nem olyan rossz, mint a típusos réti talajoké, és a víztartó képességük sem olyan magas. A talaj vízellátása jó, inkább a vízelvezetés okoz gondot. A talaj kémhatása gyengén lúgos. A foszfor- és nitrogénellátottság gyenge, a káliumtartalom kielégítő. D) Csernozjom jellegű homoktalajok (homokon alakult mezőségi talaj) Győrtől É-ra kis területen, a Szitás-dombok területén, továbbá Győrladamértól É-ra és ÉNy-ra fordulnak elő. Az eredeti felszín fölé települt futóhomokbuckák területén alakultak ki. A szitás-dombi feltárásokban eltemetett fosszilis talajrétegek találhatók, ami arról tanúskodik, hogy a homokmozgás több ízben megindult. Kiterjedése nem jelentős, mert nagy részét Győr külvárosai, Révfalu, Kisbácsa, Bácsa lakónegyedei foglalják el. Ezen a területen a váztalajok fő típusába tartozó gyengén humuszos karbonátos homoktalajok, nagyobbrészt pedig csernozjom jellegű homoktalajok alakultak ki. A humuszos réteg vastagsága 30-40 cm, a humusztartalom 1-2%. A talajszelvények egész mélységében domináló szerepet játszik a homok. A talaj termelési értékét az iszaptartalom határozza meg. 2. Talajtérképezés Talajtérképezéssel az alábbi ismereteket gyűjtötték össze a Szigetközről (Várallyay Gy., 1993):
3. A fedőréteg vastagsága A szigetközi holocén kavicsos üledéket borító ún. fedőréteg (a talaj) vastagsága változó, az ÉNy-i részeken helyenként a fél métert sem éri el, DK-i irányban növekszik, Győrtől északra eléri az 5-6 métert. A Magyar Állami Földtani Intézetben elkészült - a “Kisalföld Földtani Térképsorozata” keretében - a Szigetköz fedőréteg-vastagság térképe (Scharek P., 1999). A térkép a földtani szelvényezéshez kilométeres háló mentén mélyített sekélyfúrások alapján született, 1:50000 –es felbontással. A térképet a következő oldal ábrája mutatja be.
4. A talajok vízgazdálkodása és anyagforgalma
A talaj nedvességtartalma alatt a talajban levő víz (pontosabban különböző töménységű és összetételű vizes oldat) mennyiségét értjük. A csapadék- és öntözővíz, a felszíni hozzáfolyás, a talajvízből történő és felszín alatti hozzászivárgás növeli, az evapotranszspiráció, a felszíni elfolyás és a felszín alatti elszivárgás csökkenti a talaj vízkészletét.
Az éghajlatilag viszonylag száraz Kisalföld kedvező növénytermesztési adottságai és viszonylag nagy termésbiztonsága jelentős részben épp a kitűnő minőségű talajvízből történő csapadék-kiegészítésnek köszönhető. Ahol a talajvízszint korábban legalább a közepes árhullámok idején elérte a fedőréteget vagy abban ingadozott, és a Duna elterelésének következményeként a kavics fekübe süllyedt, ott megszűnt a gyökérzóna talajvízből történő kapilláris vízellátása. A növények a talajvízből nem jutnak nedvességhez. Számítások szerint ez helyenként 100-150 mm/év mennyiséget is elérhet (Palkovits G., 1994). A Duna elterelése miatt a folyamhoz közeli területeken megváltozott a talaj vízháztartása és a közeg anyagforgalma. A változások közül a legfontosabbak a következők (Várallyay, 1993): A) Erősen karbonátos, mészakkumulációs szintek, "atkás" rétegek, sőt mészkőpadok kialakulása a kavicsfekü és a finom fedőréteg, illetve az ebben mozgó nagy karbonáttartalmú talajvíz hatásának határfelületén. Ez a talajt sülevényessé, aszályérzékennyé teszi.
|
|
|
tovább: Kutatás |
