|
|
|
|
|
|
Bevezetés A Szigetköz vizek által határolt "sziget" a Kisalföld közepén, a Duna és a Mosoni-Duna között. Területe 375 km2. Hosszúkás, átlagosan 6-8 km széles, 52 km hosszú terület. Igazi síkság, mely csekély mértékben ÉNy-DK irányban lejt. A lejtés mértéke alapján két részre, Felső- és Alsó-Szigetközre osztható. A felső rész magassága 125-115 mBf, az alsó részé 115-110 mBf. A két rész határa a sziget legkeskenyebb helyén, Ásványrárónál van. A Rajka és Vének közötti kereken 15 m szintkülönbségből a felső részre 10, az alsóra 5 m jut.
A folyók által határolt területen 33 település található, köztük két nagy város: Győr és Mosonmagyaróvár. A Szigetközt északkeletről határoló Dunát a bősi vízierőmű üzembehelyezésekor, 1992. október 25-én, 40 km hosszúságban elterelték a medréből. Ezért – az azóta eltelt tizenegy év alatt - a Szigetköz természetföldrajzi jellemzői, élőhelyei, élővilága alapvetően megváltoztak. A változások napjainkban is tartanak. A Duna, az Alpok vizeit összegyűjtve, a dévényi kapunál lép a Kisalföld területére. Itt a magával hozott hordalékot lerakva, hatalmas homokos-kavicsos dombot épített az évmilliók során. Ennek a tetején, széles, fonatos ágrendszert létrehozva folyt a Duna, egészen 1992 októberéig. Délen a Mosoni-Duna, északon a Kis-Duna határolja a csodaszép tájat. A Duna és Mosoni-Duna közti terület a Szigetköz, a Duna és Kis-Duna közti rész a Csallóköz. Egészen a legutóbbi évtizedekig a két táj mind földrajzát, mind élővilágát tekintve nagy hasonlóságot mutatott. A Duna elterelése előtt az ágrendszer kiszámíthatatlanul változott, áradáskor hatalmas területeket öntött el a víz. Egyedülállóan változatos, fajgazdag növény- és állattársulások népesítették be a területet. Az emberek már az ókorban megtelepedtek ezen a vidéken. Az árvizektől csak ritkán fenyegetett, magasabban fekvő területeken építkeztek, és a termékeny talajon kiváló mezőgazdasági területet létesítettek az egykori erdők helyén. A vastag kavicstakaróban a talajvíz több kilométer távolságból is állandóan követte a Duna vízszintváltozásait, az aszályos időkben alulról öntözte a mezőgazdasági kultúrákat. A tájak ősi nevei is a bőséges vízellátottságra utalnak. A gőzhajók megjelenésével fellendült a dunai hajózás. A hajóméret növekedésével a közlekedés a szigetközi fonatos ágrendszerben egyre nehezebbé vált. Emiatt az XIX. század végén jelentős műszaki beavatkozást hajtottak végre. A víz nagy részét egyetlen, mesterségesen kialakított főágba terelték, és a főág mellett – tőle változatos távolságban - árvízvédelmi töltést emeltek. Ezzel a Szigetközt és (az I. világháború vége óta Csehszlovákiához tartozó) Csallóközt két részre osztották: a töltések közé zárt hullámtérre és az azokon kívül fekvő ún. mentett oldalra.
Az új – közel természetes – helyzet nem zavarta meg az élővilágot. Az alkalmazkodni tudott a megváltozott körülményekhez, mert a főág és a mellékágak élő kapcsolatban maradtak, és a talajvíz magasságában és áramlási irányában alig történt változás. A hullámtéren érintetlen állapotában maradt az ártéri ligeterdő és a csodaszép vízivilág, a töltéseken kívüli mentett oldal a biztonságos mezőgazdaság és erdészet színtere lett. A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer terve a táj és a vizek alapvető megváltoztatását tűzte ki célul. Az építkezés a múlt század nyolcvanas éveiben kezdődött. Mivel az emberek tiltakoztak a Pozsonytól Budapestig terjedő nagy természetátalakítás ellen, ezért a tervnek csak egy része valósult meg: a nagymarosi erőművet nem építették föl, az 1977-ben közös magyar-csehszlovák vállalkozásként indult beruházás megvalósítását Magyarország 1989-ben abbahagyta. A csehszlovák építők azonban folytatták országuk területén az építkezést, és 1992 októberében, a Duna vizének jogellenes elterelésével üzembe helyezték a bősi erőművet. Azóta a folyam szigetközi szakaszába a vízmennyiségnek csak 10-20 százalékát engedik. Csökkent a talajvíz szintje, a Szigetköz szárazodik, a fák pusztulnak. A mellékágak egy része kiszáradt. A megmaradt ágak iszaposodnak, élőviláguk fokozódó mértékben tavi jellegűvé válik, a medrek nagy részét ellepték a hínárok. Veszélybe kerültek a térség ivóvízkészletei. A szigetközi védett területek természetföldrajzi leírásakor - a legtöbb szakterületen – valamilyen nagyobb egységre vonatkozóan lehet és célszerű az ismereteket összegyűjteni, amely a legtöbbször még a Szigetköznél is nagyobb területet jelent (a földtan esetében például a Dunántúl nyugati része a legkisebb területegység, az éghajlat tárgyalásakor a Kisalföld egésze). A természetföldrajzi leírást nehezíti, hogy a Szigetközi Tájvédelmi Körzethez készült Alapterv (1990) óta a térség vízviszonyaiban hatalmas változások történtek, és az élőhelyek átalakulása gyors ütemben folyik. Sajnos, a változásokról nincs olyan mennyiségű és mélységű terepi ismeret, hogy az egyes területrészekre vonatkozó történéseket részletesen lehessen ismertetni. Az is gond, hogy a Duna elterelése utáni környezetállapotról még nem készült részletes elemzés és értékelés. Mindezek miatt a jelen tanulmány vonatkozó fejezetei általában két részből állnak:
|
|
|
tovább: Éghajlat |
